Ünnepeink 2010/2010-es évben

Munkánkban a hagyományok rendszere a nevelés egyik eszköze, valljuk, hogy az ember nem élhet hagyományok, gyökerek nélkül, ezért számunkra is fontosak a naptári évhez, a természet jelenségeihez, az évszakok változásaihoz, a munkához, az emberi élet fordulópontjaihoz, valamint az egyházi ünnepekhez fűződő szokások. Ezek jelentik az előttünk járó nemzedékek örökségének megőrzését, a múlt átörökítését, a néphagyományok ápolását. A néphagyományok ápolása, a szokások kialakítása megsokszorozza a gyermek kötődését a múlthoz, a szülőföldhöz, a közösségekhez, érzelmileg gazdagabbá, értelmileg fogékonyabbá válik.

 

Mindezek miatt nagy hangsúlyt fektetünk a különböző ünnepekre,  minden évben idén is megemlékezünk nemzeti ünnepeinkről, valamint kellemes, családias hangulatot varázsolva az oviban, a csoportokban ünnepeljük a a mikulást, a karácsonyt, a húsvétot, a farsangot, az anyák napját. Nem feledkezünk meg a gyermek szülésnapjáról sem, amit szintén a csoport keretein belül ünneplünk meg.

A különböző rendezvényeket elsősorban a gyermekek számára rendezzük, néhány alkalmon azonban szeretettel várjuk a kedves szülőket, testvéreket is. Az ilyen alkalmakkor többnyire a délután folyamán nyílik lehetősége a kedves érdeklődőknek, hogy együtt ünnepeljenek, játszanak, szórakozzanak a gyermekekkel.

Ezeket az alkalmakat a programleírásban jellel jelöljük.

Részletes óvodai szintű

programjaink 2010 / 2011

 

2010 szeptember  24

Őszi szüreti mulatság

 

2010. október 22. Szülők Bálja  
2010. december 06.

Mikulás ünnepség

2010. december 12.

Karácsonyi ünnepség

 
2011. február 25.

Farsangi bál

2011. március 04. Kiszézés  

2011. árpilis 27.

Húsvéti ünnepség  
2011. május 27. Gyereknap
2011. június 03. Óvodánk 30 éves